2016. december 28., szerda

Az Afrikai Nemzetek Kupájának története III.




Január 14-én veszi kezdetét a 2017-es Afrikai Nemzetek Kupája Gabonban, mely már a 31. seregszemléje lesz a fekete kontinens legerősebb labdarúgó-válogatottjainak, és már el is érkeztünk a hangolódás jegyében indított, az ANK történetét bemutató sorozatunk utolsó posztjához. Az első részben a torna kialakulásával és a hőskorral foglalkoztunk, ami Ghána 1978-as sikerével zárult, hiszen a fekete csillagok harmadik diadalukkal végleg elhódították az első trófeát, az Abdelaziz Salem kupát. A második részben a nyolcvanas-kilencvenes években kiírt versengéseket vettük górcső alá, melyek során fokozatosan kialakult a kupa mai, tizenhat csapatos lebonyolítási rendszere is, 2000-ben pedig Kamerun harmadszorra és végleg elhódította az Afrika Egység trófeáját. Ezzúttal a harmadik évezred Afrika Kupáira térünk ki részletesebben, melynek trófeája már nem kapott külön nevet és a kiírás értelmében már egyik győztes sem tarthatja meg végleg.






A 2002-es torna selejtezőire már 49 ország adta le a nevezését, melyek közül egyetlen újonc sem tudta ezúttal kivívni a kvalifikációt. Házigazdaként viszont egy új ország debütált, mégpedig az ekkor nem éppen a kontinens élvonalába 
Bruno Metsu magyaráz a
szenegáli játékosoknak
tartozó Mali. Szövetségi kapitányként a korábban már három különböző arikai válogatottat irányító és két ANK-érmet is szerző Henryk Kasperczak ült a sasok kispadján, és bár Nigéria túl nagy falatnak bizonyult, végül tovább is vezette a hazaiakat a csoportjukból az ezúttal egy Weah-gólt már elkönyvelő Libéria és Algéria előtt. A párhuzamos csoportban egy-egy győzelem és két-két döntetlen elég volt a továbbjutáshoz Dél-Afrikának és Ghánának, így Marokkó és Burkina Faso búcsúzott idejekorán. A negyeddöntőkben Nigéria Garba Lawal góljával aztán a papírformának megfelelően továbblépett a fekete csillagokon is (1-0), viszont a hazaiak Bassala Touré és Dramane Coulibaly találataival meglepték a bafana bafanát (2-0) és bejutottak a legjobb négy közé.
A tragikus körülmények között
elhunyt Marc-Vivien Foé
A C-csoportban a címvédő Kamerunt továbbra is az Eto’o-M’Boma csatárduó húzta leginkább és száz százalékos teljesítménnyel meg is nyerték a csoportjukat a szelídíthetetlen oroszlánok, mögöttük pedig a Kongói DK jutott még a negyeddöntőkbe Togo és Elefántcsontpart előtt. A D-csoportban Szenegál már annak a Bruno Metsu-nek az irányításával nyerte meg a kvartettjét, aki a nyári világbajnokságon a negyeddöntőig gardírozta Teranga oroszlánjait, egyébként szenegáli felesége hatására áttért az Iszlám vallásra, amikor pedig 2013 októberében végbélrák következtében elhunyt, nemzeti hősként temették el Dakarban. Egyiptomot újra Mahmoud El Gohary dirigálta a csoport második helyére, Tunézia és Zambia pedig győzelem nélkül búcsúzott. A negyeddöntőben aztán Szenegál 2-0-lal fektette két vállra a kongói leopárdokat, Kamerun pedig egy újabb Patrick M’Boma találattal lépet túl Egyiptomon.
Kamerun nyerte el elsőként az új kupát
Az elődöntőben a hazaiak ellen még simábban taroltak a szelídíthetetlen oroszlánok, 3-0-ra nyertek Solomon Olembé duplájával és annak a Marc-Vivien Foénak a góljával, akivel a 2003-as Konföderációs Kupa elődöntőjében tragikus kimenetelű szívroham végzett. Ellenfelük a döntőben a története legnagyobb sikerét elérő Szenegál lett, akik a második félidőben Papa Bouba Diop révén előnybe kerültek Nigériával szemben, Julius Aghahowa azonban a 88. percben kiegyenlített, végül Salif Diao gólja döntött a hosszabbításban. A finálé már nem hozott egyetlen találatot sem, végül a német Winfried Schäfer által irányított Kamerun büntetőkkel védte meg a címét és gyűjtötte be negyedik trófeáját.






Rekordszámú, 52 válogatott nevezett a 24. Afrikai Nemzetek Kupájára és Benin, Ruanda valamint Zimbabwe személyében három újoncnak is sikerült kivívnia a tornán való részvételt. Ha a csoportból való továbbjutás nem is jött össze egyiküknek sem, Ruandának sikerült legyőznie a Kongói DK-t az A-csoportban. A kvartett élén a honosított brazil Dos Santos góljainak köszönhetően a hazai csapat végzett, mégpedig a 2000-es EB-győztes Roger Lemerre irányításával, másodikként pedig a jelenlegi szakvezetője, Michel Dussuyer (a torna után távozott, majd 2010-ben tért vissza) által vezett Guinea lépett tovább, melyben Titi Camara mindent csoportmeccsen betalált az ellenfelek hálójába. A B jelű kvartett élén végző
A tunéziai Dos Santos és Jaziri
Mali csapatában is három gólig jutott Frédéric Kanouté, maga mögé utasítva Szenegált, Kenyát és Burkina Fasót. A negyeddöntős összecsapásokon a két csoportgyőztes lépett tovább, a hazai Tunézia Mnari góljával múlták felül Szenegált (1-0), Mali pedig Mahamadou Diarra 90. percben verte ki Guineát (2-1).
A másik ágon Kamerun oroszlánfejes mezében négy gólig jutott Patrick M’Boma, és Winfried Schäfer ezúttal is a csoport élére vezette a szelídíthetetlen oroszlánokat, a második pedig a Zimbabwétól elszenvedett meglepetészakó ellenére Algéria lett Egyiptom előtt. A D-jelű kvartett debütánsa, Benin pont nélkül maradt, de kiesett Dél-Afrika is, a kvartett élén pedig a Nigériát is megelőző Marokkó végzett, ahol bemutatkozott a 20 esztendős Marouane Chamakh is. Nem csak bemutatkozott, hanem aztán a 90. percben egyenlített az Algéria elleni negyeddöntőben, hogy aztán a hosszabbításban Youssouf Hadji és 
Bouazizi és Bhadra emelik
magasba a kupát
Jawad Zairi góljaival a négy közé jussanak az Atlasz oroszlánjai (3-1). A legnagyobb meglepetés azonban a megelőző két kiírás győztesének, Kamerunnak a búcsúja volt, ugyanis Samuel Eto’o hiába szerezte meg a vezetést Nigéria ellen, az ekkor már 31 esztendős Jay-Jay Okocha és John Utaka találataival fordítottak a szuper sasok (2-1).
Utóbbiak az elődöntőben a hazaiakkal találták szemben magukat, és Okocha meg is szerezte nekik a vezetést, amit Khaled Badra csak a hajrában tudott kiegyenlíteni (1-1), végül pedig hibátlan büntetőzéssel a hazaiak jutottak a fináléba. Az ellenfelük ott a Malit 4-0-val elgázoló Marokkó lett, ám végül ők sem voltak képesek ellenállni a Kárthágói sasoknak. Dos Santos és Ziad Jaziri góljaira csak egyszer tudott válaszolni Youssef Mokhtari (2-1), így két elbukott döntő után Tunézia feljutott a csúcsra, Roger Lemerre pedig a világ egyetlen olyan edzője lett, aki Európa és Afrika kontinenstortnáját is képes volt megnyerni csapataival.







Egyiptom már a negyedik tornáját rendezhette 2006-ban, melyen először nem vehetett részt automatikusan a címvédő, hanem a VB-selejtezőkkel összevont kvalifikáción kellett kivívnia a maga kvótáját. A továbbra is Lemerre által irányított Tunéziának ez nem okozott gondot, a tornán a csoportjukban azonban csak második helyen jutottak tovább a száz százalékos Guinea mögött, miközben Zambia (kispadján már az egykori csatársztár Kalusha Bwalyával) és a pont nélküli Dél-Afrika búcsúzni kényszerült. A párhuzamos csoportot száz százalékos teljesítménnyel nyerte meg Nigéria, a többi csapat azonban a körbeverés miatt egyenlő pontszámmal végzett és csak
Ahmed Hassan és Drogba a döntőben
gólkülönbsége emelte Ghána és Zimbabwe fölé Szenegált. Ezután viszont a negyeddöntőben is továbbjutottak Teranga oroszlánjai Guinea ellen (3-2), Nigéria viszont nagyon megszenvedett a címvédő Tunéziával (1-1), de végül egy nyolc sorozatos büntetőpárbajban kivívta az elődöntőbe jutást.
A másik ágon a Hassan Shehata által dirigált hazai csapat magabiztosan húzta be a maga kvartettjét, mégpedig az előtt az Elefántcsontpart előtt, mely mezében első ANK-ját játszotta Yaya Touré és Didier Drogba. A B-csoportban egy másik legenda, Samuel Eto’o három meccsen öt gólt szerzett (ezzel a torna gólkirálya is lett), a szelídíthetetlen oroszlánok pedig megnyerték mindhárom meccsüket, de az ekkor még csak 20 esztendős Trésor Mputu is továbbjutással mutatkozott be a Kongói DK csapatában, ezt pedig Angola és Togo bánta. A negyeddöntőkben viszont ismét elvérzett Kamerun, hiszen az Elefántcsontpart ellen a hosszabbításban kialakuló 1-1 után a büntetőrúgások 12. párjában épp Eto’o hagyta ki
El Hadary, a döntő hőse
a második tizenegyesét, a túloldalon viszont Drogba nem hibázott. A fáraók jóval könnyebben, 4-1-re intézték el a Kongói DK-t, és a gólokból eggyel az akkor már 40 esztendős Hossam Hassan is kivette a részét.
fáraók az elődöntőben Szenegál ellen is tovább meneteltek, a válogatottsági világrekorder Ahmed Hassan és Amr Zaki találatainak köszönhetően, Elefántcsontpart pedig Didier Drogba újabb találatával verte meg Nigériát. A fináléra 80 ezer szurkoló gyűlt össze a Cairo International Stadiumban, akik gólt ugyan nem láthattak egyet sem, mégis boldogan ünnepelhettek a meccs után. A büntetőpárbajban ugyanis a 2015-ös Afrika-kupa selejtezőin még 42 évesen is (hiába) bevetett Essam El-Hadary hárította Drogba és Bakari Koné próbálkozását is, így az egyiptomi válogatott négy rendezéséből három tornát megnyert, Hassan Shehata nagy sorozatának pedig az első sikerét könyvelhette el.






A 26. kiírás volt az első, amely számára saját labdát készített az Adidas, mégpedig Wawa Aba néven, ezzel pedig a tornák történetének legtöbb gólját, szám szerint 99-et szereztek a csapatok (3,09 meccsenkénti átlag). Az ekkor már 26 éve siker nélküli, immár negyedszer rendező Ghána a ’88-ban Kamerunnal kupagyőztes Claude Leroy irányításával vágott neki a tornának, és az még csak 22 esztendős Asamoah Gyan, a 21 éves Sulley Muntari valamint a 19 éves Kwadwo Asamoah vezérletével mindhárom csoportmeccsüket meg is nyerték. Az A-csoport másodikja Guinea lett, Marokkó és Namíbia pedig kiesett. A párhuzamos csoportban Elefántcsontpart szintén száz százalékos lett, a ’96-os Európa Bajnok Berti Vogts által
Eto'o beírta magát a torna rekorderei közé
vezetett Nigéria viszont meglehetősen nyögvenyelősen előzte csak meg Malit és Benint. A negyeddöntőben így aztán Ghánával kerültek szembe a szuper sasok, és vereséget is szenvedtek (2-1), az elefántok ugyanakkor Abdul Kader Keita, Drogba, Kalou és Bakari Koné góljaival 5-0-ra kiütötték Guineát és magabiztosan léptek tovább a legjobb négy közé.
A C-csoportban a címvédő Egyiptom csak az utolsó körben, már csoportgyőztesként engedett ki kissé és játszott döntetlent a már kiesett Zambiával, a második helyen a három csoportmeccsen ismét 5 gólt szerző (ezzel gólkirályi címét megvédő és az örökranglistán a vezetést is átvevő) Samuel Eto’o vezette Kamerun jutott tovább, a tornára 32 év után visszatért egykori alapítótag Szudán pedig pont nélkül búcsúzott. A D jelű kvartettet az ismét Lemerre-rel harcba
Aboutrika gólja döntötte el a finálét
induló Tunézia nyerte, második helyen pedig története során először jutott tovább Angola megelőzve a leszálló ágban lévő Szenegált és Dél-Afrikát. A fekete antilopoknak aztán a bombaformában lévő egyiptomiak már túl nagy feladatnak bizonyultak, Manucho gólja nem volt elég Hosny büntetőjével és Amr Zaki találatával szemben (2-1). Kamerun viszont két gyengébb torna után ezúttal is elért a legjobb négy közé, a jelenlegi csapatkapitány, az akkor 21 esztendős Stéphane M’Bia két góllal járult hozzá a Tunézia ellen hosszabbításban kivívott 3-2-es sikerhez.
És a szelídíthetetlen oroszlánok legnagyobb dobása még csak ezután következett, a folytatásban ugyanis a hazaiakon is sikerült továbblépniük egy 1-0-s győzelemmel, miközben Egyiptom 4-1-re kiverte Elefántcsontpartot is. Hassan Shehata fáraói a fináléban meg is koronzták teljesítményüket, Mohamed Aboutrika negyedik góljával megvédték címüket (1-0) és megszerezték az ország hatodik kontinentális trófeáját.






Először lehetett házigazda Angola, de sajnos már a torna előtt garantáltan negatív lett a rendezés mérlege. A togói válogatott csapatbuszát ugyanis a szakadár Cabinda térségében fegyveres támadás érte, mely során a stáb három tagja életét vesztette, kilencen pedig megsebesültek. A togói kormány ezután hazarendelte a válogatott tagjait, a legnagyobb sztár, Emmanuel Adebayor pedig lemondta a válogatottságot (2013-ban aztán mégis visszatért). Az így három csapatosra fogyatkozott B-csoportból az esélyeknek megfelelően Elefántcsontpart és 
Asamoah Gyan és Wael
Gomaa az elődöntőben
Ghána jutott tovább, Burkina Faso pedig elbúcsúzott. A hazaiak mindeközben a rapszodikusra sikerült nyitómeccs (4-0-ról az utolsó tíz percben lett 4-4 Mali ellen) ellenére megnyerték a kvartettjüket, a második helyen pedig a Malawitól elszenvedett meglepetésvereség (az ország első ANK-győzelme) dacára Algéria lépett a nyolc közé. A negyeddöntőkben azonban borult a papírforma, a sivatagi rókák a hosszabbításban 3-2-re legyőzték Elefántcsontpartot is, a hazaiak további álmodozásának pedig Ghána vetett véget Asamoah Gyan góljával (1-0).
A másik ágon a kétszeresen címvédő Egyiptom hibátlanul vette a csoportkört, de Nigériának sem jelentett gondot Benin és Mozambik megelőzése. A D jelű kvartett már távolról sem volt ilyen sima ügy, Tunézia például három döntetlennel lett utolsó, míg az egyaránt négy-négy pontot szerző csapatok közül csak kevesebb lőtt góljának köszönhetően kényszerült búcsúzni az Alain Giresse vezette Gabon. Az élen Zambia végzett, második pedig az a Kamerun lett, melyben Rigobert Song a rekordot jelentő nyolcadik ANK-ján szerepelt, Samuel Eto’o pedig két újabb találatot ért el és beállította a jelenleg is csúcsnak számító 18 gólos összteljesítményét. A nyolc közötti meccseken Egyiptom ellen aztán már megtorpantak a szelídíthetetlen oroszlánok (3-1), a rekordokat pedig nem tudták az említett játékosaik tovább növelni, hiszen azóta a selejtezőket is elbukták (az ideit nem, de már mindkét csúcstartó visszavonult). A már ekkor Hervé Renard által irányított Zambia alaposan megizzasztotta Nigériát is (0-0), de végül büntetőkkel a szuper sasok léptek a legjobb négy közé.
Hassan Shehata mester a trófeával
A fináléba viszont már nem jutottak be, ugyanis az elődöntőben Ghána zsinórban harmadik 1-0-ás győzelmét aratta a 2010-es világbajnokság egyszerre negatív és pozitív afrikai hősének, Asamoah Gyannak a találatával. A másik ágon ugyanakkor Algéria 4-0-s kiütésével folytatódott az egyiptomi erődemonstráció, a fináléban pedig a gólkirályi címet is begyűjtő Gedo 85. percben szerzett gólja már az egyedülálló, zsinórban harmadik fáraó-diadalt jelentette (1-0). Szövetségi kapitányként harmadik aranyérmét begyűjtő Hassan Shehata ezzel beérte a ghánai Charles Kumi Gyamfit az örökranglistán, a kapus Essal El-Hadary és a válogatottsági világrekorder Ahmed Hassan pedig a szintén rekordnak számító negyedik trófeáját szerezte már meg. A dolog szépséghibája, hogy a rendkívül sikeres időkben Egyiptom egyetlen világbajnokságra sem tudta kvalifikálni magát (1990 óta), ráadásul a triplázás óta mind a három ANK-selejtezősorozatot is elbukták az észak-afrikaiak.






A két közép-afrikai olajország, Gabon és Egyenlítői-Guinea adhatott otthont a második társrendezésben szervezett ANK-nak, ami ráadásul utóbbiak debütálását is jelentette a kontinenstornán. Mivel a selejtezőkön számos hagyományos nagy futballnemzet elbukott (a politikai válságban lévő Egyiptom, Algéria, Kamerun, Nigéria, Dél-Afrika), Botswana és Niger is először tehette tiszteletét a seregszemlén, ám pontot végül egyiküknek sem sikerült szerezniük.
Hervé Renard a magasban a döntő után
Botswana ráadásul Guineától egy hatost kapott, ám végül ez sem volt elég a Syli nationalnek a továbbjutáshoz, Ghána és Alain Giresse új csapata, Mali is erősebbnek bizonyult. A párhuzamos csoport élén némileg meglepetésre három győzelemmel a társrendező Gabon végzett, melyben Pierre-Emerick Aubameyang minden csoportmeccsen bevette az ellenfelek kapuját. A második helyen pedig a Marokkót legyőző Tunézia lépett tovább, de nem jutottak messzire a kárthágói sasok, hiszen a negyeddöntőben Ghána megálljt parancsolt nekik (2-1). A hazai szurkolók számára ugyanakkor nagyobbfájdalom volt Gabon kudarca, a párducokat ugyanis Mali egy 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel kiejtette.
Katongo nyom egy csókot a kupára
A számos honosított játékossal kiálló társrendező, Egyenlítői-Guineának is sikerült kiverekednie a továbbjutást a csoportjából, mégpedig Líbia és Szenegál legyőzésével, a kvarett élén viszont az újra Hervé Renard által vezetett Zambia végzett. A párhuzamos csoportban Elefántcsontpartnak egyik ellenfele sem jelentett gondot, Szudán pedig nagy meglepetésre felülmúlta Angolát és a pont nélkül záró Burkina Fasót. Ezen az ágon aztán nagyon simán alakultak a negyeddöntők, Elefáncsontpart ugyanúgy 3-0-val intézte el a hazaiakat (két Drogba és egy Yaya Touré góllal), mint ahogy Zambia is 3-0-ra nyert Szudán ellen.
Az elefántok az elődöntőben már nagyobb csatára kényszerültek a története során másodszor ilyen messzire jutó Malival szemben, végül Gervinho gólja elégnek bizonyult a fináléhoz (1-0), miközben a másik ágon arézlövedékek tovább másolták a nagy vetélytársat és Emmanuel Mayuka góljával szintén 1-0-ra verték az esélyesebb Ghánát. A döntőben viszont már nem esett egyetlen gól sem, a büntetőrúgásokban pedig a nagy favorit Elefántcsontpart elbukott, a különösebb sztárok nélkül felálló Zambia pedig két ezüst- és három bronzérem után hatalmas meglepetést okozva megszerezte története legnagyobb sikerét.






Mivel a világbajnokságok elkerülése érdekében a legutóbbi tornán állt át az ANK a páratlan évekre, így alig egy évvel az előző kiírás után újra összegyűltek a kontinens legerősebb csapatai. A házigazda eredetileg Líbia lett volna, azonban a bizonytalanná váló belpolitikai helyzet miatt a CAF végül Dél-Afrikát kérte fel egy második rendezésre. A bafana bafana élt is a lehetőséggel és az A-csoportot megnyerve tizenegy év után újra bejutott a legjobb nyolc közé.
Pitroipa és Put vezérletével legnagyobb
sikerét érte el Burkina Faso
Az igazi meglepetést azonban a második helyen befutó újonc Zöld-foki Köztársaság remeklése jelentette, mely a zárókör drámai hajrájában (az utolsó tíz percben háromszor változott a továbbjutó helyen álló csapat kiléte) előzte meg Marokkót és Angolát. A párhuzamos kvartettben Ghána diadalmaskodott Mali előtt, a Kongói DK és az első pontját megszerző Niger pedig idejekorán búcsúzott. A negyeddöntőben aztán Mubarak Wakaso duplájával a fekete csillagok megállították a Zöld-foki Köztársaság kék cápáit is (2-0), Mali pedig 1-1-es döntetlen után büntetőkkel búcsúztatta a házigazdákat.
A C-csoportban a címvédő Zambia három döntetlent játszott, ami nem volt elég az üdvösséghez, hiszen a sereghajtó Etiópiát legyőzte Burkina Faso és Nigéria is, mivel pedig kettejük meccsét a 94. percben Alain Traoré döntetlenre mentette (1-1), a jobb gólkülönbség végül a csődöröknek kedvezett. Ismét nagy reményekkel és nagy lendülettel kezdett az utolsó nagy dobására készülő elefántcsontparti „ezüstgeneráció”, sztárjaik a D csoport élére repítették őket. Mögöttük két észak-afrikai gárdát, Tunéziát és a már Vahid Halilhodzsics által irányított Algériát megtréfálva Togo jutott tovább a legjobb nyolc közé,
Stephen Keshi edzőként is felért
Afrika csúcsára
melynek támadósorába visszatért Emmanuel Adebayor. A negyedöntőben a szuper sasok okozták Elefántcsontpart vesztét, Emmanuel Emenike és Sunday Mba góljaira ugyanis csak egyszer tudott válaszolni Cheik Tioté (2-1), a meglepetéscsapatok összecsapásán pedig Jonathan Pitroipa góljával győzött Burkina Faso a togói karvalyok ellen (1-0).
A hazájában bundázásért eltiltott belga Paul Put tanítványai Ghánától sem ijedtek meg az elődöntőben, és Burkina Faso legnagyobb sikerét elérve bejutottak a fináléba egy 1-1-es remi utáni büntetőpárbajban. A másik ágon Nigéria régi fényét idézve 4-1-re ütötte ki Malit négy különböző játékos találataival, majd a döntőben ismét Sunday Mba gólja tette teljessé a szuper sasok sikerét (1-0), akik 19 év szünet után foglalhatták el újra az afrikai labdarúgás trónját. Szövetségi kapitányuk, Stephen Keshi pedig az egyiptomi Mahmoud El-Gohary után a második ember lett, aki játékosként (1994-ben) és edzőként is megnyerte az ANK-t. 







A 2015-ös torna eredeti rendezője, Marokkó alig két hónappal a nyitómérkőzés előtt lépett vissza a három nyugat-afrikai országot veszélyeztető Ebola-vírusra hivatkozva, így Egyenlítői-Guinea vállalta ezúttal egyedül a torna lebonyolítását. A hazaiak aztán az év afrikai játékosának később megválasztott Aubameyanggal felálló Gabont legyőzve tovább is jutottak a csoportjukból a Kongói Köztársaság mögött. A párhuzamos csoportban öt döntetlen mellett az
Hervé Renard is vigasztalta
André Ayew-t a döntő után
egyetlen győzelmet szerző Tunézia végzett az első helyen és a Kongói Demokratikus Köztársaság jutott tovább a második helyen a zöld-fokiak és a zambiaiak előtt. A negyeddöntőkben aztán a két kongó a torna talán legjobb meccsét játszotta és a leopárdok két gólos hátrányból fordítottak Dieumerci Mbokani vezetésével az utolsó fél órában (4-2), miközben a hazaiak egy nagyon könnyű síppal befújt büntetővel egyenlítettek az utolsó pillanatokban Tunézia ellen, a hosszabbításban pedig Javier Balboa második találatával a továbbjutást is kivívták (2-1) a közönséggel is összetűzésbe keveredő kárthágói sasok ellen.
A másik ág kvartettjeiben az izraeli Avram Grant által irányított Ghána és Algéria továbbjutását hozta a halálcsoport, így a ghánaiak ellen győzelemmel az első fordulóban még biztos továbbjutónak tűnő Szenegál és Dél-Afrika korán búcsúzott, a D-csoportban pedig a korábban Zambiát sikerre vezető Hervé Renard-ral igencsak ígéretesen teljesítő Elefántcsontpart mögött Guinea és Mali abszolút holtversenyben végzett, így sorsolás döntött végül előbbiek javára, Kamerun pedig csalódást okozva az utolsó helyen végzett. A legjobb nyolc között a két csoportgyőztes sikerrel vette az újabb akadályt, a fekete csillagok 3-0-ra verték meg Guineát többek között Christian Atsu szépségdíjas találatával, a negyeddöntők rangadóján pedig az elefántok 3-1-re legyűrték Algériát.
Boubacar Barry, a döntő hőse
Az elődöntők is a favoritok sikerét hozták, Yaya Touré gólját Mbokani révén még kiegyenlítette a Kongói DK, de végül Gervinho és Kanon góljai révén Elefántcsontpart győzött (3-1). A másik elődöntőn az ifjú csapatkapitánya, André Ayew és öccse, Jordan (a legendás Abedi Pelé fiai) remeklésének köszönhetően Ghána újabb fölényes győzelmet aratott (3-0), a meccs azonban alighanem az Afrika-kupák legnagyobb (és egyetlen) nézőtéri zavargásáról maradt inkább emlékezetes. Egyenlítői-Guinea aztán a bronzmérkőzését is elvesztette a leopárdokkal szemben, a döntőben pedig gól nélküli és nem túl látványos csatát nézhetett végig a publikum (0-0). A büntetőrúgások során az első két elefántcsontparti rúgó hibázott, a folytatásban azonban a sérült Gbohouo kapust helyettesítő veterán hálóőr, Boubacar Barry visszahozta a csapatát, a tizenegyedik párban pedig nem csak értékesítette a maga tizenegyesét, hanem hárította ghánai kollégája, Brimah Razak próbálkozását is, ezzel Hervé Renard lett az első szövetségi kapitány, aki két különböző válogatottal is megnyerte az afrikai kontinensbajnokságot, az elefántok "aranygenerációja" pedig sok csalódás után végül beteljesítette küldetését.






A korábbi tornák dobogósai:




Az immár három zsinórban elbukott selejtezősorozat ellenére az összesített éremtáblázatot magabiztosan vezeti Egyiptom hét győzelmével. Még ha az első két, csak három csapat részvételével megrendezett tornán elért sikereket nem számítanánk, a fáraók akkor is megelőznék a négy-négy kupagyőzelemmel rendelkező Ghánát és Kamerunt. A fekete csillagok szurkolóinak ugyanakkor nagy szívfájdalma, hogy utolsó diadalukhoz 1982-ig kell visszalapozni az évkönyvekben, azóta "csak" két ezüst és egy bronzérem jutott a csapatnak. A legtöbb érmet ugyanakkor Nigéria tudhatja magáénak, hiszen az igencsak rapszodikus szuper sasok összesen már 14-szer végeztek a dobogón, annak legmagasabb fokán azonban mindössze háromszor. Elefántcsontpart sem sokkal hatékonyabban használja ki csapata erősségeit, hiszen nyolc érmük közül csak kétszer hódították el a legfényesebbet, miközben Kamerun szelídíthetetlen oroszlánjai hét alkalomból négyszer is.





Az összesített éremtáblázat:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése